szept
Születés hete május 1-8.
Környékünkön a következő helyszíneken vehetsz részt a programokon: Csákvár, Martonvásár. A Születés Hetén, a szüléssel, gyerekneveléssel kapcsolatos fontos információk egy országos rendezvénysorozat keretében érhetők el az érdeklődők számára.
Medvehagyma túra
Egy kellemes tavaszi túra keretében érdemes ellátogatni valamely medvehagyma lelőhelyre. Ezt a növényt tavasszal, még a virágzás előtt érdemes gyűjteni.
A Váli-völgyről
A Váli-völgy a Dunántúl része, Budapesttől mintegy 40-50 km-re helyezkedik el, ezért mindazok, akik Budapest környékén keresnek pihenő, kiránduló helyet, szívesen jönnek ide. A völgy a csendet, nyugalmat kedvelők közkedvelt helye.
szept
máj
Csűrdöngölő táncház a Tatros együttessel – május 28. Bicske
Május 28. (szombat) 17.00, Bicske Művelődési központ
Gyermektáncház
1-10 éves gyermekeknek szóló gyermektáncház, ahol a dalok és a táncok mellett a magyar népi gyermekjátékok sokaságával ismerkedünk, körjátékokkal, mondókákkal, mesékkel, kézművességgel és az év közbeni ünnepek, népszokások megtartásával vezetjük foglalkozásainkat.
Táncot tanít: Nagy Éva Kézművesség: Németh Éva, Kiss Irén
18.00 Moldvai és gyimesi táncház
Házigazda: Ladányi Ferenc, népzeneoktató
A zenekar tagjai:
Ladányi Ferenc – furulyák, Bagi Bálint – furulyák, Pásztor Endre – koboz , Walch Márton – dob
máj
Jótékonysági színházi előadás
az etyeki Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom felújításának támogatására:
2011. június 5. vasárnap 18.00
Biatorbágyi Faluház
MONDJÁK MEG ZSÓFIKÁNAK
máj
Süssünk igazi pizzát!
Sokan szeretik a pizzát, ezzel a recepttel igazi, ropogós olasz pizzát süthetünk.
máj
Nótagála Kajászón 2011. június 4.
kezdés: 17 óra
helyszín: művelődési ház
máj
Gyereknap Tatabányán
máj
Tatai Patara Történelmi Fesztivál 2011
máj
Játszótéri körkép
Ha kisgyermekünk van, hova menjünk vele játszani? Cikkünkben bemutatjuk a váli-völgy játszótereit.
máj
Mezítlábas nap május 7.
Május 1-jén elmarad a Mezítlábas nap a rossz időjárás miatt, a szervezők május 7-én rendezik meg!






